Christin imádta az állatokat, neki is volt egy aranyos félperzsa macskája, Molly. Alig két hete kapta ajándékba egy ismerősétől, aki azt mondta, a kövesút mellett találta, amikor hazafelé tartott, és megsajnálta szegényt, mert "olyan zavarodottan kóválygott, biztos a közeli állatmenhelyről szökött meg." Az ismerőse nem tarthatta meg, mert a lánya asztmás, és allergiás a macskaszőrre. Szerette simogatni elbűvölően selymes fehér szőrét, hallgatni dorombolását, emellett sok egeret is fogott a ház körül. Férje, Joseph véleménye erről teljesen más volt, ő azt állította, hogy mindig fúj rá, pedig sose bántotta.

Ők pont három hete költöztek ebbe a város közeli nyárilakba azzal a szándékkal, hogy kicsit csendesebben élhessenek. Két szomszédot még el tudtak viselni, egyikük egy idős özvegyasszony, - akitől kibérelték a lakot -, a másik egy négytagú család, akik hamar összebarátkoztak velük. A gyerekek is rendesek, tehát tökéletes hely a kikapcsolódásra, meg a város sincs messze, ha valamire szükségük lenne. A közvetlen közelben meg más nem is lakott. Ha meg természetre vágynak, pár lépés az erdő. Fiatal házasoknak maga a tökély. Mindketten csak 23 évesek.

Molly reggel is a nappali kanapéján feküdt összegömbölyödve, hosszú farkát egyenletesen kiterítve a teste mellett. Christin a konyhában főzött, miközben Joseph besétált a nappaliba. Elgyalogolt a kanapénál, hogy széthúzza a sötétítőfüggönyöket, beengedni a nap fényes, melengető sugarait. Éppen csak Molly feje fölött lendítette bal karját, hozzá sem ért, de a cica ijedten belekapott a tenyerébe éles karmaival.
- Au! Te büdös dög! - dühösen lelökte az ágyról, és az udvarra kergette. - Takarodj!
- Mi történt? - kérdezte Christin, miután a férfi visszatért.
- Megkarmolt!
- Nem bánt az ok nélkül senkit!
- Hát akkor ez mi? - tolta arca elé a tenyerét. Christin négy felületes karmolást számolt a hüvelykujj alatt, mely ahhoz képest, hogy minimálisan sértette fel a bőrt, elég erősen vérzett.
- Ez egy nagyon okos állat, biztos félreértett téged, és azt hitte, rá akarsz támadni.
- Szerintem nem okos, hanem alattomos ez a te Dolly-d!
- Nem Dolly, hanem Molly!

***

- Szivi! El kell mennem egy fontos megbeszélésre, most telefonáltak! Lehet, hogy sokáig elhúzódik! - szólt feleségének Joseph késő délutántájt. - És a macskát ne engedd be! Jó legyél!
- Mondtam már, hogy...
Joseph kilépett az ajtón, és a távirányítóval kinyitotta a garázsajtót. Kiállt az utcai kocsibejáróra. Kitette az indexet balra, és nézte, amint a lány becsukja a tölgyfa ajtót.

Egyszeriben a karmolás helye zsibbadni kezdett, majd megmagyarázhatatlan okból felszakadtak a hegek, és a vér irdatlanul erősen folyni kezdett kezéből. Végig a tenyerén, a kormányra, még a lábára is. Próbálta leszorítani a sebet, amit először is csak fél óra alatt tudtak elállítani. Összerándult, és vonaglani kezdett. Hallotta, hogy lüktet ereiben a vér, megszédült. Erei kidagadtak karján, és most már látta, hogy a vér valószínűtlenül gyorsan pumpálódott a seb felé, szinte spriccelt. Az ülések, az ablakok, a pedálok vérben áztak. A fejéhez kapott, olyan érzése volt, hogy rögvest szétrobban, és a leváló húscafatok hamar beterítik az egész autót. Felötlött benne, hogy milyen képet fog vágni Christin, ha meglátja a szemgolyóit a gázpedál alatt, a fejbőrét a hajával a tetőről lefelé lógva. Vagy elájul, vagy szívrohamot kap és szörnyethal.
Tényleg azt hitte, mert a fájdalom, a feszítés nem gyengült, inkább erősödött. Bőre felrepedt, és foszladozni kezdett húsáról. Vagy ezt csak gondolja?

Egyszercsak megszűnt a fájdalom, az elméje kitisztult, a sebe lüktetése is abbamaradt, és behegedt. Mintha mi sem történt volna, de a vér nem tűnt el a kocsiból. Valami megváltozott. Joseph úgy nyúlt a törlőkendőért és takarította le a szélvédőt, mintha a lelke máshová távozott volna. Egyáltalán nem csinált semmi olyat, amit más ebben a helyzetben tenne. Teljes mértékben higgadt volt. Nem ugrott ki a kocsiból ordítozva, és nem ájult el.
Kikapcsolta a bal indexet, ehelyett jobbra jelzett, és lomhán kikanyarodott. Az erdő felé vette útját a fontos megbeszélés helyével ellentétes irányba. A véres ruhát egyszerűen kihajította valahol az erdőben.

***

Este Christin egyre idegesebben hívogatta a cicát, de az nem jelent meg, pedig mindig bent szokott aludni. Aggódott miatta. "Szegény! Lehet, hogy már elütötték!"
Molly! Molly, merre vagy?
Szomorúan bekullogott, és feküdni tért. Eszébe jutott Joseph is. "Nem is telefonált. Ha egy nő van az ügyben..."

Lassan elnyomta az álom, keze lelógott az ágy szélén. Arra ébredt, hogy valami csiklandozza a kezét, majd az ujjait. Fáradtan nézett le, és meglátta a holdfényben fürdő Molly-t, amint kedvesen a mutatóujját harapdálja.
Hát te hol csavarogtál? - örült meg, de nyomban el is komorodott. - Hol jöttél be? Becsuktam az ajtót, az ablakok is zárva vannak. Joseph nem engedne be....Hacsak nem lopakodtál be a lába mellett. Unottan feloltotta az ágy melletti kisvillanyt.
- Joseph, hazaértél? - a faliórára fordította fejét. Majdnem éjfél volt, és Joseph még sehol.

A macska halkan felnyávogott neki. Christin ránézett, és...azt hitte rosszul lát. De nem...Most látta csak, a fénynél, hogy véres volt a pofája, és végig a szőnyegen véres lábnyomokat hagyott maga után. A hideg rázta a rémes eshetőségektől. Felugrott, és kisietett a konyhába. Molly utánament. Dorombolva a lábához dörgölőzött, és elindult a kijárat felé. A konyha közepén álldogáló nőre nézett, és nyávogott egyet, mintha azt mondaná, engedje ki, és kövesse.
- Mutatni akarsz valamit? Baj van? Csak nem lett rosszul Joseph, és az ő vére szárad a lábadon?! Megsérült? Ó, nem! - fogott egy lámpát, kitárta előtte az ajtót, Molly pedig beosont a ház mellett épült kamrába.

- Okos cica! - dicsérte, miközben követte őt, de Josephet ott sem látta. Szemben egy szekrény és két polc sorakozott egymás mellett. A középső szekrény másfél méter, a két polc egy méter magas volt, tele ilyen-olyan szerszámokkal. Baloldalt egy munkaasztal állt, előtte egy székkel.
Molly bement a két méter széles szekrény alá, és onnan nyávogott a lánynak. Christin lehajolt, hogy megnézze, mi van ott. Bevilágított az alig néhány centi magas, sötét zugba. A zseblámpa fénye megvillant két tágra nyílt pupillán. Ám mikor jobban megnézte, rá kellett jönnie, hogy a falnál lapuló macska nem Molly. Viszont ennek is véres volt a pofája, és vérnyomokra lett figyelmes a bundáján is.

Molly már rég nem volt a szekrény alatt. A középső szekrény tetején helyezkedett el, és éppen egy baltát tolt az élével a széle felé, ahol új gazdája térdelt.
- Téged akart megmutatni az én cicám? - lassan felényúlt. A sárga macska a fénybe nézett. Nem mozdult.
- Gyere! Nem bántalak,cicc, cicc! Hol fáj? Hadd segítsek!
A balta veszélyesen billegni kezdett a szekrény élén, a macska már majdnem elérte gonosz célját, és letúrta a fejével.
Christin ujjai békítően végigsimítottak a macska feje búbján.

- Hát sziiia! De szép cica vagy!
Egyből szúrást érzett, és felszisszent. Kirántotta a kezét a macska fogai közül, és felállt. Ekkor esett le a balta. A legvalószínűbben a koponyáját találta volna el, de az esés iránya megváltozott, és mint kés a vajat, úgy szelte át Christin lábfejét. Felsikított, és hátraesve a munkaasztalhoz tolt szék támlájába verte a fejét. A lámpa a kezétől fél méterre hevert, és fénykört vetett a plafonra. Még mindig sikoltozva felvette a lámpát, és a lábára világított. Lábujjait egy kis bőrcsík tartotta össze a lábszárával.

- Ááááááááááááááááá! Segítsééééééééééééég! Segítsen valaki! A lábaaaaaaaam! Molly, hol vagy? Vezess ide valakit!
Nyávogást hallott. Megpróbált a hang irányába fordulni, így az a kis bőrdarab is elszakadt, de ez a fájdalom a lábujjai elvesztéséhez képest semmi sem volt, észre sem vette. Az ajtóban egy macska állt, fejét oldalra döntve, mintha azon rágódna, mit csináljon vele. Esküdni mert volna rá, hogy elmosolyodott.
Christin csúszva-mászva közelített a holdfényes udvar felé. A macska megállt az arca előtt és belekarmolt szemébe. Besétált még egy macska, majd mégy egy, és még egy, egészen addig, amig több tucatnyian össze nem gyűltek körülötte.Mindegyiken volt karmolás vagy harapás.
- Mi... Mi történik itt? Molly! Kiscicám! - hívta gyötrődve. De Molly nem törődöt a lány kiáltásaival, annál inkább a lány vérével, amit húzott maga után. Élvezettel nyalogatta a földről a széles vörös vonalat.

Kényszerítette tagjait, hogy lábra álljon, és sikerült a szekrénynek támaszkodnia. Ám ahogy Christin nekivetődött, a szekrény ajtajára erős nyomás nehezedett, és előrelökte a lányt. A macskák hátraugrottak. Christin hátára valami nehéz dolog zuhant, és megérezte a büdöset. A valami leterítette, hirtelen mozdulni sem tudott. Erőlködve lerázta magáról, és ráirányította a lámpát. Újabb velőtrázó sikoltás szakadt ki belőle, talán fájdalmasabb, mint amikor elveszítette az ujjait. Ugyanis a test, aki ráesett, nem más volt, mit Joseph. Mégpedig összeharapva, szinte felismerhetetlenül. Csak egy szeme volt, a másikat kivájta valami, és vér folyt az üres szemüregből. Szája nyitva maradt, egész felső ajka hiányzott, a felső fogsora teljesen látszott.

Hasa fel volt nyitva, belsőszervei kitüremkedtek a résen. Combjából már akkora darabok hiányoztak, hogy itt-ott kilátszottak a csontjai. Lábszárából csak csontok maradtak, egyetlen lábujját egy véres in tartotta. Ujjai hiányoztak, kivéve a gyűrűsujja, az amelyiken ott ékeskedett már két éve az örök összetartozásukat jelképező jeggyűrű. - A macskák.... - nyögte. Újabb és újabb sikolyok törtek ki a torkán.
- Neeeeem! Joseeeeeeeeph!!!!!!!!!!!! Segítsééééééééééééééég! Segítséééééééééééééééééééééééééééééééééééééég!
És ekkor meglátta Mollyt, de ugyanakkkor valami szörnyűségeset, ami letaglózta: fogai közül egy mutatóujj lógott ki, mely pont rá irányult. Újabb sikoltás. Megpróbált a hátára fordulni, és kimenekülni.

Ahogy megmozdult, hogy ezt tegye, és elrugaszkodott volna a földtől, két macska karmai megnőttek, és átlyukasztották Christin mindkét kezét, többük a hátára ugrott, és karmolászni kezdte. Molly a fejéhez lépett a frissen letépett, véres ujjal, és az ordító lány szájába rakta, aki undorodva kiköpte. Molly elkapta a fülét, és rágni kezdte.

- Mik vagytok...tííí?
Csoszogó lépteket hallott kintről. A hetven év körüli szomszéd nénike betotyogott a kamrába, és döbbenet ült ki arcára, ahogy körbenézett a nagy csatatéren.
- Mi történt itt? Hallottam, hogy kiabált.
- Vigyázzon! Ezek a macskák bestiák! Hívjon segítséget! A lábam...nagyon fáj! - (Miért egy ilyen idős nő a szomszédom?! A fene, hogy a fiatalok pont most utaztak külföldre ! Nem tud kivinni. Itt fog hagyni, és addigra az lesz a sorsom, mint...mint...)

- Hagyja! Majd én segítek magán! - mondta meleg hangon, és botjára támaszkodva, hajladozva, a derekát tapogatva mellésántikált. - Hogy tudott ennyi macskát így feldühíteni?
- Mondom, hogy hívjon valakit! Nem tud kivinni!
- Minek ez a nagy sietség?! Segítek én magán, angyalkám!
A nénike közeledtére a macskák félrehúzódtak. A lány kezét is elengedték. Eldobta botját, és Christin arcához hajolt. Erőteljes rántással a hátára fordította. Kisimította a lány haját az arcából.
-Segítek! - és kivillantva macskaszerű fogsorát, átharapta a torkát, mint ahogy a tigris támadja először áldozata nyakát. Christin még utoljára felordított, nem is a fájdalom, hanem a megrökönyödés okán, majd hangja hörgésbe fulladt, és örökre elnémult.

A többi macska is körégyűlt, és Mollyval az élen, habzsolni kezdték a testet. Szájukat aránytalanul nagyra nyitották, állkapcsuk megnyúlt, és hatalmas darabokat szakítottak ki belőle. Az öregasszony feltépte a mellkasát, és kiszagatta belső szerveit. Fújtatva, veszekedve, és nyammogva tépték, harapták az ártatlan lányt, és csontig lecsupaszították. Nem maradt belőle semmi, csak a keményebb csontok. Az asszony letörölte száját.

Összegyűjtötte a maradványokat, ruhákat, becsomagolta egy szemeteszsákba mind a kettőt, és a macskák kíséretében, mint egy húszéves, olyan lendülettel gyalogolt haza. A zsákokból vércseppek hulltak, és beivódtak a száraz földbe, emlékül sötét foltot hagyva maguk után.
Platty...platty...platty...
A csontokat lerakta az udvaron, és átment felmosni Molly nyomait a lakásban, és a vérfoltokat a kamrában. Az autót, ami tele volt Joseph vérével és feldarabolt testével, belekormányozta az erdőszéli mély tóba. Miután mindent elrendezett, lement a pincébe, és felhozta a másik család maradványait.

- Ti most itt maradtok, kedveskéim! - mondta a macskáknak (vagy szörnyetegeknek).
A zsákokat rápakolta egy talicskára, felkapta a két végét, és egészen az erdő mélyére tolta, legalább két kilométerre a háztól. A talicska nyögve nyikorgott a nehéz súly alatt.
Félúton zajt hallott. Valaki a közelben egy fagallyra taposott. Halk volt, nagyon halk, de nem kerülte el a figyelmét. Körbenézett, és meglátta a fiatal párt. Egy felzselézett barna hajú fiú, és egy hosszú barna hajú lány. Mind a ketten farmerban és pólóban.
Megállt. Egy közeli fa mögül lestek rá. Érezte a félelem szagát. Két emberi szív egyre gyorsuló ütemű dobogása. Hé! Ezek őt követték! Akkor...mindent láttak! Hogy történhetett ez? "Csodás! Csak ez hiányzott! Miért pont erre őgyelegtek? Hogyhogy nem vettem észre? Hogy követhettem el ilyen súlyos hibát? Túl öreg a testem? Muszáj lesz végeznem veletek. Még mindent elrontanátok. Elég vicces lenne, ha két emberkölyök miatt nem sikerülne...vagy inkább több cécó..."

Letette a talicskát. Szemgolyói kétfelé néztek, a fiúra és a lányra is egyszerre.
- Gyertek ide! - parancsolta.
Azok riadt szemekkel odasétáltak. A testük nem a saját akaratuknak engedelmeskedett, szerettek volna elfutni, de a lábuk a banya felé vette útját.
- Szaglászunk? Szaglászunk?
Hátrálni akartak, de nem sikerült. Úgy álltak ott, mint egy sóbálvány.
A banya maga felé fordította tenyerét, és megszemlélte. A körmei nőni kezdtek, és kihegyesedtek.
A lány szeméből könnyek kezdtek potyogni.
- Kérem, ne öljön meg minket! - könyörgött. A banya felnevetett, és feléjük nyúlt. Egyszerre karmolt bele nyakukba. Felszisszentek. Rettegve, tágra nyílt szemekkel várták, mi történik.
A vénasszony karmait lenyalta, és megízlelte a fiatalok vérét.

- Ti nem vagytok jó példányok. Nem kelletek.
Egyszerre döfte az éles fegyverré vált körmeit mellkasukba, majd kihúzva hagyta, hogy a földre essenek. Még vonaglottak, de nem várta meg végleges halálukat.
- Nincs több időm rátok...Olyan sebezhetőek! - jegyezte meg magának.
Felemelte orrát, és beszívta a friss esti levegőt. Nem érezte semmilyen veszély szagát. Sem emberét. Ezért folytatta útját. Megállt egy különösen széles fatörzs mellett, és ráncos kezeivel söprögetni kezdte az avart. Egy kallantyú kandikált elő a földből. Leszedte a lakatot, és felnyitott egy csapóajtót. Egy lépcső vezetett a mélybe.

Lerúgta maga előtt a zsákokat, azok zörögve gurultak alá a lépcsőn. Követte a csontok útját, és tíz métert menve lefelé, megérkezett. Meggyújtott egy petróleumlámpát. Egy széles és nagy teremben találta magát, melyből három alagút nyílt. Kibontotta az egyik csomagot, és kivett egy combcsontot. Két ujját a szájába helyezte, és nagyot füttyentett.

A középső alagútban gyors léptek visszhangoztak, ahogy közeledett, egyre jobban rengett a föld, majd megjelent egy semmilyen állathoz sem hasonlító, szőrös fej. Inkább ijesztően emberi, de szörnyen torz, hatalmas agyarakkal, szájából nyál csorgott. Kerek szemei kidülledtek, feje a testéhez képest aránytalanul nagy volt. Kijjebb lépett, és láthatóvá vált áramvonalas teste, mely úgy nézett ki, mintha legalább 5 vadállatból lett volna összegyúrva, hátán pedig vastag tüskék sorakoztak. Három méter magas, és kétszer ilyen hosszú lehetett.

Oszlopvastagságú lábai megfeszültek, ahogy meglátta az asszony kezében a csontot.
- Helló, bébi! Van egy jó hírem! - felédobta a combcsontot, a szörny kitátotta száját, és kettéharapta a belerepülő kemény testrészt, majd egy nyeléssel eltüntette méretes gyomrában. - Már csak hat kifejlett ember kell neked, és a többieknek, amelyekben megvannak a szükséges gének, és csontszerkezet, hogy ti is fel tudjátok venni az emberi alakot, és együtt hatalmasakká váljunk, leigázva az emberiséget. Lesz egy új bolygónk.
- Ganvdtuihddjdkldérioditrigflécéfticcéidéxkcofigf? - adott ki egy különös hangsort a lény.
- Könnnyen! Az ajánlatom nagyon csábító itt a környéken. Hamar megállapítom, melyik érdeklődő alany a legmegfelelőbb, és őt választom.
- Mvnklffjaéfjkfdjkgjdshks!-Nem, ne haragudj, de még itt kell maradnod. Ha feljönnél, rögtön feltűnnél ezeknek az alulfejlett emberi lényeknek, és amíg nem tudsz emberi bőrbe bújni, mint én, - és átváltozott Christinné, - még nem tudsz annyira uralkodni az ösztöneiden, addig nem kockáztathatunk. Elronthatsz mindent. Légy türelemmel még pár napig, ígérem, két hét múlva senki sem állíthat meg.

A szörny felfalta az összes csontot, és végignyalt az asszony arcán.
- Hé, ézt ne csináld! - mormogta a nyálat törölve magáról. - Még nem jött el a mi időnk, hiába hízelegsz. Mondom! Két hét!
- B,sdf,jgmmufj!
- Tudom! Én is szeretlek! - megpaskolta az arcához hajoló szörnyeteg fejét, és felment a lépcsőkön. Lelakatolta az ajtót, hazatolta a talicskát, és firkantott egy hirdetést: Várostól két kilométerre nyári lak nagyon olcsón kiadó, baráti ár, vidéki hangulat, a ház közelében szép erdő. Érdeklődni: .......
Christin testével bement a városba, és végigjárta a bulikat. Felszedett egy egészséges, éppen megfelelő tulajdonságokkal rendelkező srácot, és elcsalta a lakásához...
Előhívta a macskákat, és felsóhajtott.
...Primitív, balga emberi lények...

The End (Kampec)